Gyerekeket tanítani méltóság, ezért a tanító (legyen az óvónő, tanár, docens, sőt szülő vagy nagyszülő) művész, a tanítás pedig a művészetek egyike, mondta Kokas Klára zeneterapeuta. Elmondta: édesapja után ő is Kodály tanítványa lehetett, ekképp egyértelmű volt számára, hogy zenét oktat majd. Rádöbbent, a Kodály-módszert valójában a zeneszerző művei jelentik, s ezt egész életre szóló szellemi üzenetnek tartja. Pályája kezdetén dilemmát okozott számára, hogyan tanítson éneket és zenét a gyerekeknek. Hiszen ezt (ahogy fogalmazott) „addig senki sem tudta”. Először is fel kellett, hogy keltse az érdeklődésüket. A nem odafigyelő gyerek ugyanis nem rossz. Oka van annak, ha a pedagógus nem képes lekötni a figyelmét; erre állami gondozott gyerekek tanítása közben döbbent rá. Majd megszületett az elgondolás, ami a Kokas-módszer egyik építőkövévé nőtte ki magát, nevezetesen, hogy a gyerekek szívesen mozognak, hiszen szeretik ezt a tevékenységet. Ha egy-egy rövidebb darabot sokszor ismételve mutat be, közben zaj keltése nélkül mozoghatnak, akkor odafigyelnek a zenére. „Ez a trükk. És az, hogy ők másképp fogják fel a zenét mint mi, felnőttek. Nem csupán az agyukkal, hanem az egész testükkel. Így magyarázható az, hogy már akkor is hatással van rájuk a muzsika, amikor még ki sem fejlődött a hallásuk”.