|
|
A Rádió Csobán nem nyereségérdekelt (non-profit) kisközösségi rádió. A Csobánkán élő kisgyermekes és gyermeket nevelő családok közéleti fóruma. Ezért a műsor több mint ötven százaléka ennek a célcsoportnak szól Az üzemeltetés költségeit 2009-2010-ben 85 %-ban az ORTT-től pályázati úton elnyert támogatás, a fennmaradó részt Csobánka község Önkormányzata (200 eFt 2008-ban, 200 eFt 2010 első félévében és 200eFt 2010 második félévében), valamint a fenntartó Gordon Lajos fedezi. A rádió alapításával és fenntartásával kapcsolatos költségeket 2007-ben egyedül Gordon Lajos biztosította. A további évek fenntartási költségeiről az ORTT által jóváhagyott elszámolások alább megtalálhatók: 2011 első négy hónapjában nem volt támogatás. Önkéntes támogatásukkal segíthetik a rádió további működését például műsorkészítéssel, vagy anyagilag hozzájárulva a rádiózás céljára elkülönített bankszámlaszámra utalással: Gordon Lajos 11773140-09173141
A Zöld keresztes embléma eredete. A jelkép választás közben sok szempontot vettem figyelembe. A zöld mellett az öt szín jelenti a Csobánkán élő nemzetiségeket. A nemzetiségek zászlószínei is mind szerepelnek köztük. Az üres mezőt pedig, közösen kell az éter útján tartalommal megtöltenünk.
Zöldkeresztes Egészségvédelmi
Szolgálat (1927.)
„Az ápolónő és az egészségügyi védőnő hivatásban igen sok a rokon vonás, csupán a feladatuk és a működési területük különbözik egymástól... Az ápolónő a gyógyító munkában vesz részt, a védőnő ezzel szemben a bajmegelőzés szolgálatába szegődött”
|
sok oldala |