| |
Csobánka Újság 2006 június
|
Özönvíz és árvíz Csobánkán |
|
Gyermekkoromban a Fő úti székely-kapu utáni kis
ház falán márványtábla hirdette: “Eddig ért az árvíz 1937. május 22-én.” (A
mostani utcai ablak közepéig!)
Ez szinte hihetetlen volt számomra, hiszen mi gyermekek örültünk, ha az akkor
még szabályozatlan, fűzfák övezte patakot nyáron elrekesztettük, így építve
magunknak egy-egy fürdésre alkalmas részt. Dehogyis gondoltam arra, hogy egykor
majd a község polgármestereként élem meg a második nagy árvizet, 1999
júniusában.
Hét éve már, de élesen őrzöm az emlékezetemben. Különösen mostanában idézem
vissza magamban az akkor átélt eseményeket. Éppen e cikk írásakor – június 2-án
késő este – ismét bezúdult Csobánkára a Kovácsi-patak (szerencsére ezúttal csak
kétharmad részben töltve meg a medrét).
1999-ben is esős június volt. A május közepétől
hosszantartó esőzések hatására már június 18-án is éreztette erejét a
Kovácsi-patak – amelynek a falu közepén átfolyó vízgyűjtő torkolatától Dera a
neve.
Ekkor szerencsére csak kis részben öntött ki, inkább csak a kertekben tett kárt,
éppen csordultig töltve a medret. Ki gondolt akkor még arra, hogy ez csupán a
kezdet! Hiszen 21-én, vasárnap még szikrázó napsütés mellett játszottunk
barátságos futball-meccset a pályán, s a jó idő egész kora estig tartott. Akkor
viszont – mintha dézsából öntötték volna – ismét jött az égi áldás! Június 22-én
hajnali fél négykor csörgött a telefon, Kovács Lajos (Gozsó) akkori kisbíró
riasztott, hogy a Plandics térnél lassan a házuk küszöbén áll a víz! Hozzátette:
“Biztos a pilisszentkeresztiek nyitották meg a gátat!”
Olyan gyorsan emelkedett a vízszint, hogy valóban az volt az ember érzése: a
fölső folyásnál gátat nyitottak meg. (Természetesen ez nem igaz, hiszen a mai
napig sincs odafenn tározó.)
A gyors emelkedés oka egyrészt a vízzel már telített talaj, másrészt a Pilis
fölött egész éjszaka tartó, özönvízszerű eső volt!
Gumicsizma, viharkabát, világosodásra már a helyszínen voltam. De akkor már
Havelka József, a szentkereszti polgármester is riasztott azzal, hogy nagy
áradat közelít felénk a patakon.
A vágtató, örvénylő áradat miatt nyúlgátnak nem lett volna értelme, inkább a
házak bejáratát kellett volna homokzsákokkal azonnal eltorlaszolni.
Jöttek a hírek a szomszédos településekről is. Szentendrén összeállt a védelmi
bizottság. Ment azt üzenet:
– Küldjetek Csobánkára 1000 zsákot és 20 köbméter homokot! Jött a válasz:
Küldjük! Reggel hét óra tájt a vízszint lassan apadni kezdett – ám az
özönvízszerű esőzés nem enyhült. Ennek nyomán 8 óra körül ismét jelentkezett
Pilisszentkereszt:
– Újabb, most már iszonyatos árhullám indult el felétek!
Jellemző az események gyorsaságára, hogy mire a homok és a zsákok megérkeztek, a
Plandics téri otthonokban már benn volt a víz! Fél kilenc felé – az időközben
megtöltött homokzsákokkal – a patakpartiak, falubeliek és a polgárőrök már csak
a házak bejáratát igyekezhettek egy-, másfél méter magasságban elzsákolni,
megelőzni, hogy a házakban tovább emelkedjen a víz.
A Kovácsi-Dera patak hihetetlen sodrással emelkedve lépett ki a medréből, s
folyamként hömpölygött a zuhogó esőben. Fákat, ágakat, köveket görgetett, a
Stollár-telepen átvágtatva pallókat, raklapokat ragadtak el a hullámok!
Az eső tovább zuhogott. A hegyoldali házakból is jöttek a jelentések
vízbetörésekről, átfolyásokról, a kerítések kidőléséről, támfalak omlásáról. Az
előző hosszú száraz években eltömődött, elhanyagolt, vagy éppen beépített árkok
és vízfolyások nem bírták levezetni a csapadékvizet!
A patak pedig zúgott, hömpölygött. A teknőszerű völgyben összegyűlt esővíz a
belterületen tovább emelte a vízszintet, amit felduzzasztott a hídnyílásoknál,
átereszeknél, átkelőknél elakadó-feltorlódó uszadék és a sok-sok szemét!
A falu két vége között ingázva igyekeztem segíteni, intézkedni, szervezni az
önkéntes segítők – hivatali dolgozók, polgárőrök, lakosok – munkáját, miközben
szenzációt kereső tévések lepték el a falut. Többször kellett nyilatkoznom az
egyes médiumoknak – megjegyzem, jelenlétük nem segítette a védekezés
gyorsaságát… (Három hónappal később, a Diófa utcai új híd átadása viszont már
nem érdekelte őket – hiszen az már nem a szenzációról, “csupán” a derekas emberi
munka eredményeiről és a Hídépítő Rt. rendkívüli támogatásáról szólt.)
A magánhidak többsége jól bírta a terhelést,
viszont a Plandics téri és a Diófa utcai átkelőket előbb ellepte a törmelék,
majd elsodorta az áradat! A máskor oly sekély, sokszor ki is száradó patak
gyakorlatilag a Plandics téri hídtól áradt szét a faluban, és öntötte el a
kerteket, házakat, szuterénokat, sőt egész falurészeket a Béke út mellett, a
Sportpálya környékén, a Hanfland Diófa utcai részén!
A Vargha-kert dombok övezte szorosából kilépve aztán a víz szélesen elterült. A
mostani Láry-Fáry étteremmel szemközti telektől kezdve szintén vízben állt
minden. Hömpölygött az ár végig a kerteken, elmosva mindent. Leérve a
margitligeti kastély hídjáig, a híd fölött átbukott és ellepte a Fő utat is -
ezzel Pomáz felől elzárta Csobánkát a külvilágtól!
Nem volt más megoldás, mint gyorsan keresni egy vállalkozót, aki a kerítés
okozta torlaszt áttörheti. Úgy 11 óra tájban Tüzes Lajos munkagépével átvágta a
kastély kerítését, utat nyitva víznek, hordaléknak – szabad folyást engedve az
áradatnak Pomáz-Szentendre felé!!!
Folyamatosan jártam a helyszíneket – látva, hogy a lakosság mindenütt
megfeszített erővel, példás fegyelemmel küzd az áradattal.
A borzasztó pusztítást elsősorban az igen erős árhullám tartós magassága okozta.
Gyakorlatilag reggel hét órától déli fél egyig maximális szinten volt a víz
magassága, utána kezdett csupán intenzíven apadni. A kora esti órákra
elcsendesült minden.
A Csobánkán átzúduló áradat addigra elmosta szinte valamennyi murvás utat, két
közúti átkelőt, egy magánhidat, kidöntött támfalakat, kerítéseket, tönkretette a
veteményeskerteket és eláztatott számos portát. Nagyobb károk a
magántulajdonokban szerencsére nem keletkeztek, mivel vályogház szerencsére nem
került a víz útjába. Csak az emberi felelősségérzetnek és a Jóistennek
köszönhetjük, hogy sem emberéletben nem esett kár, sem balesetet nem szenvedett
senki.
A természet viszont az áradással figyelmeztetett minket saját erejére és a mi
gyarlóságainkra is: kiterítve elénk bizonyítványként a patak partjára a sok éve
kihordott szennyet, a piszkot és hordalékot, figyelmeztetve az egykor
félbemaradt meder-szabályozásra, a folyamatosan elmaradt medertisztításra,
karbantartásra, és megmutatva az illegális szennyvízbevezetéseket is!
Addig épített környezetünkben a természet pusztítása szomorú látványt nyújtott
mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy egyúttal figyelmeztetett minket
csodálatos környezetünk megóvásának feladataira is.
Tudtam, hogy hosszú idő és sok pénz kell ahhoz, hogy a pusztítás nyomait
eltüntessük, de legalábbis enyhítsük.
A víz apadásával először a patak medrét kellett megtisztítani. Két napig itt
volt a tűzoltóság és a katonaság, legalább részben magára vállalva ezt az embert
próbáló munkát.
A megérkezett 5 millió forint gyorssegély mellett azonnal támogatásért
fordultunk a kormányhoz. A kárszakértők által megállapított 125 milliós kárból
önkormányzati utak, hidak, támfalak helyreállítására és egyéb kárelhárításra
közel 60 millió forintot kaptunk. Ebből az összegből lényegében az eredeti
állapotokat állíthattuk helyre – kivételt képezett a Diófa utcai híd, amely a
Hídépítő Rt.-nek köszönhetően még unokáinkat is szolgálni fogja!
Sajnos a belterületi patakmederben keletkezett további 65 MFt-nyi kárból az
állam semmit nem vállalt magára. Annak ellenére, hogy azóta is folyamatosan,
minden fórumon, minden lehetséges kapcsolatot kiaknázva lobbyzunk pályázatok
elnyerésére, sajnos a mai napig sem tudtuk az akkori károkat felszámolni.
Azok a napok, de különösen az 1999. június 22-i árvíz napja olykor még
visszatérnek álmaimban. Különösen azóta, amióta mind több szakember jelzi, hogy
a mostani és az elkövetkező években az időjárás szélsőségesebbre fordult illetve
fordul.
Ezért a legfontosabb feladatunknak tekintem a község csapadékvíz-elvezető
rendszerének kiépítésével együtt az utak rendbe tételét, a belterületi
patakmeder szabályozását, kotrását és karbantartását.
Ez utóbbi viszont eddig is meghaladta és még jelenleg is meghaladja saját anyagi
lehetőségeinket. Az viszont saját felelősségünk – és nem is pénzkérdés –, hogy
ne szennyezzük környezetünket, tartsuk tisztán vízfolyásainkat, és ne
szemétdombnak, komposztáló telepnek használjuk a patakmedret!
Hogy ne építsünk engedély nélkül átereszeket, ne töltsük fel sem engedély
nélkül, sem engedéllyel a partoldalakat és vízfolyásokat! Annál is inkább, mert
véletlenül sem gondolhatjuk, hogy a természet mindezt büntetlenül hagyja!
Az eddigi tapasztalatok szerint egy emberöltő alatt csupán egy nagy árvíz
sújtotta a csobánkai embert. Rajtunk is múlik, hogy ez az időköz ne sűrűsödjön!
Csak mi biztosíthatjuk, hogy gyermekeinket, unokáinkat már csupán a fennmaradó
írások emlékeztessék rá: szelíd patakunk egykor haragos és pusztító folyam is
tudott lenni!
Sokat segíthet ebben, ha – elképzeléseinknek megfelelően – a Barackos és Reka
közötti völgyben megépülhet a már nagyon régen tervezett víztározó. Főleg akkor,
ha e nagyon fontos funkció betöltése mellett akár egy nemzetközi színvonalú
golfpálya öntözését is szolgálhatja majd a patak vize!
Az 1999. június 18-i és 22-i árvíz szintmagassága a Béke útról a Híd utcára
átkötő híd pillérén van megjelölve az utókor számára...
Török István
| |
Csobánka sok oldala
Pest Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Hanflandiak oldala
|