Rádió Csobán
"Természetesen Csobánkán"

 

26/320-146

radio@radiocsoban.hu

2014 Csobánka, Holdfény utca 6.

 

     

 

Honlap Fel Rádió Csobán műsor Testület és Hivatal Rádió Csobán története Technika Munkatársak Rendezvények Archívum Hangtár Sport Képek Csobánkáról
 
 
 
Időjárás Csobánkán és környékén

 

 

Csütörtökön! KUKA

 

 

Sertést tartók

figyelmébe

 


Csobánka Újság 2006 június

 

Özönvíz és árvíz Csobánkán

Gyermekkoromban a Fő úti székely-kapu utáni kis ház falán márványtábla hirdette: “Eddig ért az árvíz 1937. május 22-én.” (A mostani utcai ablak közepéig!)
Ez szinte hihetetlen volt számomra, hiszen mi gyermekek örültünk, ha az akkor még szabályozatlan, fűzfák övezte patakot nyáron elrekesztettük, így építve magunknak egy-egy fürdésre alkalmas részt. Dehogyis gondoltam arra, hogy egykor majd a község polgármestereként élem meg a második nagy árvizet, 1999 júniusában.
Hét éve már, de élesen őrzöm az emlékezetemben. Különösen mostanában idézem vissza magamban az akkor átélt eseményeket. Éppen e cikk írásakor – június 2-án késő este – ismét bezúdult Csobánkára a Kovácsi-patak (szerencsére ezúttal csak kétharmad részben töltve meg a medrét).


1999-ben is esős június volt. A május közepétől hosszantartó esőzések hatására már június 18-án is éreztette erejét a Kovácsi-patak – amelynek a falu közepén átfolyó vízgyűjtő torkolatától Dera a neve.
Ekkor szerencsére csak kis részben öntött ki, inkább csak a kertekben tett kárt, éppen csordultig töltve a medret. Ki gondolt akkor még arra, hogy ez csupán a kezdet! Hiszen 21-én, vasárnap még szikrázó napsütés mellett játszottunk barátságos futball-meccset a pályán, s a jó idő egész kora estig tartott. Akkor viszont – mintha dézsából öntötték volna – ismét jött az égi áldás! Június 22-én hajnali fél négykor csörgött a telefon, Kovács Lajos (Gozsó) akkori kisbíró riasztott, hogy a Plandics térnél lassan a házuk küszöbén áll a víz! Hozzátette: “Biztos a pilisszentkeresztiek nyitották meg a gátat!”
Olyan gyorsan emelkedett a vízszint, hogy valóban az volt az ember érzése: a fölső folyásnál gátat nyitottak meg. (Természetesen ez nem igaz, hiszen a mai napig sincs odafenn tározó.)
A gyors emelkedés oka egyrészt a vízzel már telített talaj, másrészt a Pilis fölött egész éjszaka tartó, özönvízszerű eső volt!
Gumicsizma, viharkabát, világosodásra már a helyszínen voltam. De akkor már Havelka József, a szentkereszti polgármester is riasztott azzal, hogy nagy áradat közelít felénk a patakon.
A vágtató, örvénylő áradat miatt nyúlgátnak nem lett volna értelme, inkább a házak bejáratát kellett volna homokzsákokkal azonnal eltorlaszolni.
Jöttek a hírek a szomszédos településekről is. Szentendrén összeállt a védelmi bizottság. Ment azt üzenet:
– Küldjetek Csobánkára 1000 zsákot és 20 köbméter homokot! Jött a válasz: Küldjük! Reggel hét óra tájt a vízszint lassan apadni kezdett – ám az özönvízszerű esőzés nem enyhült. Ennek nyomán 8 óra körül ismét jelentkezett Pilisszentkereszt:
– Újabb, most már iszonyatos árhullám indult el felétek!
Jellemző az események gyorsaságára, hogy mire a homok és a zsákok megérkeztek, a Plandics téri otthonokban már benn volt a víz! Fél kilenc felé – az időközben megtöltött homokzsákokkal – a patakpartiak, falubeliek és a polgárőrök már csak a házak bejáratát igyekezhettek egy-, másfél méter magasságban elzsákolni, megelőzni, hogy a házakban tovább emelkedjen a víz.



A Kovácsi-Dera patak hihetetlen sodrással emelkedve lépett ki a medréből, s folyamként hömpölygött a zuhogó esőben. Fákat, ágakat, köveket görgetett, a Stollár-telepen átvágtatva pallókat, raklapokat ragadtak el a hullámok!
Az eső tovább zuhogott. A hegyoldali házakból is jöttek a jelentések vízbetörésekről, átfolyásokról, a kerítések kidőléséről, támfalak omlásáról. Az előző hosszú száraz években eltömődött, elhanyagolt, vagy éppen beépített árkok és vízfolyások nem bírták levezetni a csapadékvizet!
A patak pedig zúgott, hömpölygött. A teknőszerű völgyben összegyűlt esővíz a belterületen tovább emelte a vízszintet, amit felduzzasztott a hídnyílásoknál, átereszeknél, átkelőknél elakadó-feltorlódó uszadék és a sok-sok szemét!

A falu két vége között ingázva igyekeztem segíteni, intézkedni, szervezni az önkéntes segítők – hivatali dolgozók, polgárőrök, lakosok – munkáját, miközben szenzációt kereső tévések lepték el a falut. Többször kellett nyilatkoznom az egyes médiumoknak – megjegyzem, jelenlétük nem segítette a védekezés gyorsaságát… (Három hónappal később, a Diófa utcai új híd átadása viszont már nem érdekelte őket – hiszen az már nem a szenzációról, “csupán” a derekas emberi munka eredményeiről és a Hídépítő Rt. rendkívüli támogatásáról szólt.)


 

A magánhidak többsége jól bírta a terhelést, viszont a Plandics téri és a Diófa utcai átkelőket előbb ellepte a törmelék, majd elsodorta az áradat! A máskor oly sekély, sokszor ki is száradó patak gyakorlatilag a Plandics téri hídtól áradt szét a faluban, és öntötte el a kerteket, házakat, szuterénokat, sőt egész falurészeket a Béke út mellett, a Sportpálya környékén, a Hanfland Diófa utcai részén!
A Vargha-kert dombok övezte szorosából kilépve aztán a víz szélesen elterült. A mostani Láry-Fáry étteremmel szemközti telektől kezdve szintén vízben állt minden. Hömpölygött az ár végig a kerteken, elmosva mindent. Leérve a margitligeti kastély hídjáig, a híd fölött átbukott és ellepte a Fő utat is - ezzel Pomáz felől elzárta Csobánkát a külvilágtól!
Nem volt más megoldás, mint gyorsan keresni egy vállalkozót, aki a kerítés okozta torlaszt áttörheti. Úgy 11 óra tájban Tüzes Lajos munkagépével átvágta a kastély kerítését, utat nyitva víznek, hordaléknak – szabad folyást engedve az áradatnak Pomáz-Szentendre felé!!!
Folyamatosan jártam a helyszíneket – látva, hogy a lakosság mindenütt megfeszített erővel, példás fegyelemmel küzd az áradattal.

A borzasztó pusztítást elsősorban az igen erős árhullám tartós magassága okozta. Gyakorlatilag reggel hét órától déli fél egyig maximális szinten volt a víz magassága, utána kezdett csupán intenzíven apadni. A kora esti órákra elcsendesült minden.

A Csobánkán átzúduló áradat addigra elmosta szinte valamennyi murvás utat, két közúti átkelőt, egy magánhidat, kidöntött támfalakat, kerítéseket, tönkretette a veteményeskerteket és eláztatott számos portát. Nagyobb károk a magántulajdonokban szerencsére nem keletkeztek, mivel vályogház szerencsére nem került a víz útjába. Csak az emberi felelősségérzetnek és a Jóistennek köszönhetjük, hogy sem emberéletben nem esett kár, sem balesetet nem szenvedett senki.
A természet viszont az áradással figyelmeztetett minket saját erejére és a mi gyarlóságainkra is: kiterítve elénk bizonyítványként a patak partjára a sok éve kihordott szennyet, a piszkot és hordalékot, figyelmeztetve az egykor félbemaradt meder-szabályozásra, a folyamatosan elmaradt medertisztításra, karbantartásra, és megmutatva az illegális szennyvízbevezetéseket is!

Addig épített környezetünkben a természet pusztítása szomorú látványt nyújtott mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy egyúttal figyelmeztetett minket csodálatos környezetünk megóvásának feladataira is.
Tudtam, hogy hosszú idő és sok pénz kell ahhoz, hogy a pusztítás nyomait eltüntessük, de legalábbis enyhítsük.
A víz apadásával először a patak medrét kellett megtisztítani. Két napig itt volt a tűzoltóság és a katonaság, legalább részben magára vállalva ezt az embert próbáló munkát.
A megérkezett 5 millió forint gyorssegély mellett azonnal támogatásért fordultunk a kormányhoz. A kárszakértők által megállapított 125 milliós kárból önkormányzati utak, hidak, támfalak helyreállítására és egyéb kárelhárításra közel 60 millió forintot kaptunk. Ebből az összegből lényegében az eredeti állapotokat állíthattuk helyre – kivételt képezett a Diófa utcai híd, amely a Hídépítő Rt.-nek köszönhetően még unokáinkat is szolgálni fogja!
Sajnos a belterületi patakmederben keletkezett további 65 MFt-nyi kárból az állam semmit nem vállalt magára. Annak ellenére, hogy azóta is folyamatosan, minden fórumon, minden lehetséges kapcsolatot kiaknázva lobbyzunk pályázatok elnyerésére, sajnos a mai napig sem tudtuk az akkori károkat felszámolni.

Azok a napok, de különösen az 1999. június 22-i árvíz napja olykor még visszatérnek álmaimban. Különösen azóta, amióta mind több szakember jelzi, hogy a mostani és az elkövetkező években az időjárás szélsőségesebbre fordult illetve fordul.
Ezért a legfontosabb feladatunknak tekintem a község csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítésével együtt az utak rendbe tételét, a belterületi patakmeder szabályozását, kotrását és karbantartását.
Ez utóbbi viszont eddig is meghaladta és még jelenleg is meghaladja saját anyagi lehetőségeinket. Az viszont saját felelősségünk – és nem is pénzkérdés –, hogy ne szennyezzük környezetünket, tartsuk tisztán vízfolyásainkat, és ne szemétdombnak, komposztáló telepnek használjuk a patakmedret!
Hogy ne építsünk engedély nélkül átereszeket, ne töltsük fel sem engedély nélkül, sem engedéllyel a partoldalakat és vízfolyásokat! Annál is inkább, mert véletlenül sem gondolhatjuk, hogy a természet mindezt büntetlenül hagyja!

Az eddigi tapasztalatok szerint egy emberöltő alatt csupán egy nagy árvíz sújtotta a csobánkai embert. Rajtunk is múlik, hogy ez az időköz ne sűrűsödjön! Csak mi biztosíthatjuk, hogy gyermekeinket, unokáinkat már csupán a fennmaradó írások emlékeztessék rá: szelíd patakunk egykor haragos és pusztító folyam is tudott lenni!
Sokat segíthet ebben, ha – elképzeléseinknek megfelelően – a Barackos és Reka közötti völgyben megépülhet a már nagyon régen tervezett víztározó. Főleg akkor, ha e nagyon fontos funkció betöltése mellett akár egy nemzetközi színvonalú golfpálya öntözését is szolgálhatja majd a patak vize!

Az 1999. június 18-i és 22-i árvíz szintmagassága a Béke útról a Híd utcára átkötő híd pillérén van megjelölve az utókor számára...

Török István




Csobánka sok oldala

ÖnKormányoz?

Csobánka Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat












Pest Megyei
 Katasztrófavédelmi Igazgatóság





Hanflandiak oldala



Felhőkép

Hőtérkép